"Az emberek megpróbálhatnak harcolni a vágyaik ellen, hazudhatnak és rejtegethetik az érzéseiket, de fölösleges. Aminek meg kell történnie az megtörténik, s akiknek egymásra kell találniuk azok egymásra is találnak. Ez így van rendjén.!"
Ez a történet egy kicsit hogy is mondjam hát 18 - asra sikeredett,
de tudjátok itt az év vége és hát mindenki tervezgeti hogy hova menjen nyaralni,
Így hát úgy döntöttem hogy nyári szünetbe is fogom hozni a részeket.
Másnap reggel Louis anyukája korán elment a boltba, hogy mire fiacskája felkel tudjon is neki adni valami reggelifélét. Attól nem igazán félt, hogy Louis előbb fel kel, mint ahogyan ő megérkezne, hiszen felébredt, mikor a srác haza ért olyan kettő körül, s biztos volt abban, hogy nagyon sokáig nem fog felkelni álmaiból.
Miután megvett mindent a helyi közértben, amire szüksége volt ráérős léptekkel indult meg haza felé, ahol már vártak rá. Vagyis a fiára.
- Segíthetek valamiben? – kérdezte az asszony óvatosan, hiszen nem tudta mire vélje a fekete autót és a srác izmos, nagyra nőtt alakját. Nem rémlett számára a fia barátai közül.
- Maga Louis anyukája? – kérdezte vissza a srác illedelmesen, kedvesen elmosolyodva, amivel azonnal levette az asszonyt a lábáról. Aranyos gödröcskéivel, göndör tincseivel és csillogó szemeivel alig volt olyan, akit ne tudott volna hatása alá vonni.
- Igen – bólintott az asszony. – A fiam egyik barátja vagy? – kérdezte. – Szerintem még alszik... – kezdett volna bele, de mint valami végszóra a bejárati ajtó kicsapódott és Louis fáradt, mégis sietős alakja jelent meg az udvaron.
Egy kopott melegítőnadrágot és elnyúlt pólót viselt, a haja kócosan meredezett ezer felé, úgy tűnt, mint aki abban a szent percben ébredt fel véglegesen.
- Anyu, menj csak be – nézett Louis édesanyjára, aki végül csak bólintott, majd kedélyesen elköszönt Harrytől és a ház felé kezdett lépdelni. Igazán szimpatikusnak tartotta a göndör srácot, s ezért nem is értette, hogy Louis miért volt olyan ellenséges.
A fiú igazán nem örült Harry korai látogatásának annak ellenére sem, hogy az idő lassan delet mutatott. Át aludta az egész délelőttöt.
- Jó reggelt! – vigyorodott el a látogató, miközben többször is végig nézett Louison. Aranyosnak és elképesztően szexinek tartotta ilyen nyúzottan, bár a bosszúság, amit ő okozott a fiún nem illett jóképű vonásaihoz. A nap sugara csak még inkább kiélesítette szemeinek kékjét.
- Mit akarsz itt, Harry? – kérdezte lényegre törően a fiú. Nem akart jó pofizni, s volt benne annyi remény, hogy a saját házánál ő lehet az úr.
- Anyukád tudja? – kérdezte bizonytalanul Harry, miközben tekintete pár pillanatra a konyha ablakára siklott, majd vissza Louisra. A fiú a kérdés hallatán csak még inkább feldühödött, bár maga sem tudta teljesen, hogy miért. Korán volt még ehhez az egészhez és nagyon nem szeretett arról beszélni, hogy melyik nemhez vonzódott. Megtanulta már, hogy jobb volt dolgokról hallgatni. Ez nagyon is oda tartozott.
- Hogy köcsög vagyok? – mordult fel a fiú elégedetlenül, ide-oda toporogva a füvön. Talpát csiklandozták a zsenge, még vizes fűszálak, de nem érdekelte. Vissza akart menni a biztonságos négy fal közé.
Harry meglepődött a fiú indulatosságán, nem ilyennek ismerte meg tegnap, s biztos volt abban is, hogy Louis nem is ilyen valójában. Mindenesetre nem tudta hova tenni a viselkedést, elvégre vele szemben nem szokták felemelni a hangjukat az emberek, ám az mégis jobban zavarta, hogy Louis leköcsögözte saját magát mindenféle szemrebbenés nélkül.
- Tudja – mondta végül a fiú, mikor látva Harry megdöbbent, komor tekintetét lenyugodott. Figyelmeztetnie kellett magát, hogy Harold nem az a fajta volt, akinek dühönghetett.
- Nyolcra jövök érted – döntöttel el Harry, miközben jobban kiegyenesedett.
- Nem fogsz – ellenkezett a másik. – Harry, felejts el! – kérte, ám tudta, hogy ezt a csatát is elvesztette. Ha Harry Styles látni akarja őt akkor látni is fogja, ezt volt alkalma megtanulni alig pár óra alatt.
- Legyél kész nyolcra! – mondta Harry ellentmondást nem tűrően, majd utoljára végig nézve a srác lezser öltözékén, ami őszintén megmosolyogtatta beszállt az autójába és egy kacsintást követően el is hajtott.
Louis elképesztően dühös volt, hiszen nem akart újabb estét tölteni Harryvel, főleg nem egy randit, főleg nem egy sráccal! Rettegett attól, hogy mi lesz, ha ez kiderül a köreiben, biztos volt benne, hogy akkor vége lesz egész addigi életének és a mocskos jelzőket soha többé nem moshatja le magáról. Nem akarta újra elkövetni ezt a hibát, elég volt egyszer költöznie.
Mikor bement a házba édesanyja hamar észrevette fia rossz kedvét, a konyha mintha összement volna a belőle áramló feszültségtől.
- Minden rendben? – kérdezte óvatosan az asszony.
- Nem – felelte őszintén a fiú, s noha tudta, hogy anyjának elmondhatná minden baját, de nem akart beszélni erről. Megtanulta, hogy senkiben sem bízhat, sem szerelemben, sem a családban. Onnantól kezdve, hogy először elárulták, mert olyan amilyen, mert rájött, hogy más mint a többiek rá kellett jönnie, hogy a világ gonosz hely, ahol eltapossák a gyengéket. Márpedig Louis kétségtelenül gyenge volt, s ezt nagyon is tudta magáról.
- Kedves fiúnak tűnt... – próbálkozott továbbra is az anyja. Látta, hogy Harry miképpen nézett a fiára, s azt is tisztán látta, hogy a göndör fiúnak sikerült végre érzelmeket kicsikarnia Louisból, nem éppen jó érzelmeket, de érzelmeket. Az utóbbi időben, miután ide költöztek ketten nem igazán látta a fiát mosolyogni, mérgelődni, de még sírni sem. Eltávolodott nem csak a világtól, de édesanyjától is.
- Tök mindegy, anya – felelte Louis, remélve, hogy észre tudja vetetni anyjával, hogy nem akar erről beszélni.
- Mész ma valahova? – kérdezte Susan, mikor rájött, hogy nem kellene tovább erőltetnie a dolgot.
- Nyolckor – sóhajtotta végül bosszúsan Louis, miközben dacosan a hajába túrt és inkább felvonult a szobájába. Nem akart édesanyja aggódó szemeinek kereszttüzében lenni evés közben is, ráadásul senki társaságára sem vágyott. Egyedül akart lenni és megállítani az időt, hogy ne kelljen ismét Harryvel találkoznia.
Nyugalma egész nap nem lehetett teljes, hiszen gondolatai mélyén mindig ott motoszkált a göndör hajú fiú, aki mondhatni ráerőszakolta a mai estét. Gondolt arra, hogy figyelmen kívül hagyja Harry meghívását, hiszen csak nem ráncigálná őt ki a saját lakásából, de aztán mégsem mert tovább ücsörögni a tévéje előtt. Félt a következményektől, elvégre nem bujkálhat egész hátra lévő életében a lakásában. Kelletlenül felnevetett saját tehetetlenségén, majd kikapcsolva a tévét inkább elkezdett öltözni.
Harry nem volt teljesen biztos benne, hogy Louis tényleg eljön vele, de azt tudta, hogy ilyen könnyedén nem ejti őt senki sem. Ha ma nem, de máskor így vagy úgy, de magával viszi a srácot valahova.
Mikor az óra negyed nyolcat mutatott magabiztos léptekkel indult meg a kocsija felé, majd vezetett el egészen a reggel már meglátogatott házhoz.
A konyhában mintha mozgolódást látott volna, ám azzal nem igazán foglalkozott, mert rá pár percre az ajtó kinyílt és minden figyelmét elvonta a felé közeledő fiú. Egyszerű farmernadrágot viselt és fehér-kék csíkos pólót, a haját lazán bezselézte, mint tegnap este. Kék szemeiben némi félelem csillogott, s tisztán látszott rajta, hogy nem volt jókedvében. Ahogy közeledett a fekete autóhoz mintha egyre inkább lassított volna, amit Harry akaratlanul is megmosolygott, mégis némi frusztrációval öntötte el a gondolat. Nem akarta, hogy Louis ennyire vonakodjon a vele való találkozástól.
- Szia – köszönt Harry vigyorogva, mikor Louis beszállt az autóba és megcsapta őt az after shavejének illata.
- Csá – köszönt a fiú kelletlenül, miközben idegesen mocorogni kezdett az ülésben. Most hogy ismét kettesben voltak minden bátorsága elment ahhoz, hogy játssza a felháborodottat és a sértettet.
Az út csendben telt, Harry úgy gondolta, hogy hagy egy kis időt lenyugodni Louisnak, Lounak pedig esze ágában sem volt megszólalni. Nem volt semmi olyan mondanivalója Harrynek, amit szabad lett volna elmondania.
- Hova megyünk? – kérdezte Louis végül.
- Hozzám – felelte könnyedén Harry, s ismét mindentudó mosollyal ajándékozta meg a mellette ülő srácot, aki semmi reakciót nem mutatott a göndörke hatalmas bánatára. Louis egyszerre lett ideges, hogy ismét Harryhez kell mennie, ahol teljesen ki lesz szolgáltatva a srácnak, ám meg is nyugodott, hogy így senki sem láthatja őket.
Leparkolva a ház elé mindketten szó nélkül szálltak ki az autóból, s indultak meg a lakás felé, mely egyelőre sötétbe borulva várt rájuk.
Harry rutinos mozdulatokkal nyitotta ki a zárakat, majd előzékenyen maga elé engedte Louist.
Nem változott semmit. Ugyanolyan rend uralkodott mindenhol mint tegnap, s ezt Lou nagyon is furcsállta. Azt várta volna, hogy egy ilyen srác nem ügyel ennyire a tisztaságra.
- Egyedül élsz? – kérdezte végül Louis, miközben levette a cipőjét és tekintetét Harry magas, izmos alakjára szegezte. Titkolni sem tudta volna, hogy mennyire leesett a maradék önbizalma is, mikor a zár ajtaja kattant és Harry beljebb terelte őt a konyhába.
Louis hatalmas döbbenetére egy egész megterített asztal várta őket rajta milánóvial. Louis szerette a milánóit, ráadásul annak illata beterítette az egész helyiséget, s eszébe juttatta, hogy reggel vagyis inkább dél óta nem is evett.
- Nem gondoltam volna, hogy tudsz főzni – mormolta Louis, miközben továbbra is tehetetlenül toporgott a konyha közepén és figyelte Harry rutinos ténykedését.
- Szerintem sok mindent nem gondolnál rólam – mosolyodott el halványan a srác, majd intett egyet Lounak, hogy foglaljon helyet, amit ugyan a fiú kelletlenül, de megtett. Harry már ezt is haladásnak tekintette.
Az egész olyan abszurdnak és lehetetlennek tűnt Louis számára. Egyáltalán nem szokta meg, hogy egy fiú efféleképpen kedveskedjen neki, hiszen mióta elköltöztek eszébe sem volt vele egyneműekkel kezdeni, csak lányokkal randizott, akik ugyan nem mozgattak meg benne semmit, de legalább fenn tudta tartani a látszatot. De Harry viselkedése és rámenőssége viszont teljesen új volt számára, ami ellen védekezni sem tudott, talán belül nem is akart. Valahol mélyen, ahol elmerte magának ismerni még élvezte is a dolgot, hogy nem kellett titkolóznia, hogy nem kellett szégyellnie magát azért, mert olyan, amilyen.
Harry érdeklődve figyelte a másik minden mozdulatát, s reménykedett benne, hogy a fiú hamarosan feloldódik, mert rossz volt ilyen feszültnek és félőnek látni őt. Nem akarta ő bántani a srácot, úgy érezte, előbb vágná le a kezét minthogy megüsse vagy máshogy ártson neki.
- Finom lett – dicsérte meg a főztjét Louis pár falat után, amit Harry egy mosollyal nyugtázott.
- Csak anyukáddal élsz? – próbált beszélgetésbe elegyedni vele.
- Igen – bólintott a fiú szűkszavúan. – Apám még kiskoromban meghalt rákban – tette még hozzá, ami még saját magát is meglepte. Még a barátainak sem mesélt erről, s nem értette, hogy akkor Harrynek miért mondta ezt el gondolkodás nélkül.
- Sajnálom – mondta együtt érzően, hiszen látta Louison, hogy ez még mindig mély seb volt számára.
- Lényegtelen – vont vállat Lou. – Előbb-utóbb úgyis elvesztettem volna.
- Hogy érted? – kérdezte.
- Mégis milyen apa viseli el, hogy a fia buzi? – kérdezte értetlenül, undorral a hangjában.
- Miért beszélsz így magadról? – kérdezte vissza Harry. – Semmi rossz nincs abban, ha éppen nem lányokhoz vonzódsz...
- Te könnyen beszélsz – vágott vissza meggondolatlanul. – Neked tök mindegy csak lyuk legyen rajta – érvelt, s legszívesebben azonnal vissza is szívta volna a szavait. – Bocs, nem akartalak... – kezdte volna, mikor válasz nem érkezett, ám szüntelenül magán érezte Harry átható tekintetét. Mintha mindent kitudott volna olvasni belőle, anélkül, hogy Louis megszólalt volna.
A csend hosszú percekig kínosan feszült közöttük, miközben Harry azon gondolkodott, hogy miképpen is vidítsa fel valahogy a fiút vagy rángassa ki őt ebből a rosszkedvből. Nem szerette őt így látni, ennél még az is jobb volt, mikor ráharagudott.
A göndörkét nem igazán bántották meg Louis szavai, hiszen igaza volt, egészen idáig úgy élt, hogy nem számított ki, milyen vagy hogyan, csak egy lyuk kellett...
A hirtelen ötletre, ami abból indult ki, hogy még az is jobb, ha rá haragszik egy elégedett vigyor terült szét az arcán, ami miatt a másik már kezdhetett volna aggodalmaskodni, de aztán csak akkor állt meg az ütő benne, mikor megérezte Harry ténykedését az asztal alatt.
Izmai ismét megfeszültek, mikor Harry egyik lábát végig húzta a srác vádliját, egészen a térdéig, s beljebb is haladt volna, ha a fiú nem pattant volna fel hirtelen az asztaltól.
- Nézzünk filmet? – kérdezte Harry úgy mintha mi sem történt volna, amire Louis csak bólintani tudott. Abban reménykedett, hogy a film eltereli majd Harry figyelmét.
Louis szó nélkül ült le a kanapé egyik végébe, miközben figyelte a göndörke farmerba bújtatott izmos lábait és hátát, amíg előtte mozgolódott a DVD lejátszónál.
- Mit nézzünk? – kérdezte szórakozottan Harry, érezve magán a másik pillantását.
- Nekem mindegy – vont vállat Louis, miközben felpakolta maga elé a lábait, s fejét a térdein pihentetett karjain kezdte el nyugtatni. Úgy gondolta, hogy ennél pocsékabb estélye régen volt, na jó, talán a tegnapi...
Harry végül aztán berakott valami vígjátékot, amit nem rég adtak a mozikban, s amit még egyikük sem látott. Nem is ez volt a lényeg, hiszen tudta, hogy nem igazán fog tudni a filmre koncentrálni, ha Louis mellette lesz, s ez fordítva is igaz volt.
Zavartalanul ült le pofátlanul közel Louishoz, aki bárhogyan is próbálta összehúzni magát, hogy ne érintkezzen a másikkal nem igazán sikerült neki.
Az orra megtelítődött a fiú kölnijének illatával, miközben a srác átvetette mögötte a karját és úgy tett mintha a filmet nézné. Nem szarozik az biztos, gondolta Louis.
Egyikük sem tudta volna megmondani, hogy mi is ment a tévében, hiszen Louis lassan elbóbiskolt, Harry pedig azon gondolkodott, hogy miként is kellene közelednie a fiúhoz. Máskor már rég megtörténtek volna a dolgok a kanapén, de Louis más volt. Ő nem hagyta magát, s ez miatt Harry összezavarodott.
Időközben az eső szakadni kezdett, a szél ágai hosszan, ijesztően nyúltak el az ablakok előtt, miközben az ég olykor dördült egyet és villámok hasították ketté a szürkén gomolygó, sűrű felhőket.
Harry tekintete a film utolsó kockáiról Louisra vándorolt, aki hátra vetett fejjel szuszogott már hosszú percek óta. A göndörke akaratlanul is megmosolyogta a látványt, miközben egyik kezét a srác térdére csúsztatta majd egyre feljebb a combján. Noha Louis mozgolódni kezdett az érintésre, de nem ébredt fel Harry hatalmas örömére, aki élvezettel érezte, hogy kezének nyomán még így is izgatottan rándultak meg az izmok.
Az ég hatalmasat dördült, aminek hallatán Louis ijedten rezzent össze, s ébredt fel elbóbiskolásából. Rémültem pislogott párat, s kellett pár másodperc, amíg felfogta, hogy kivel van és hol. Elégedetlenül rázta le az őt simogató kezet a lábáról, miközben sietősen feltápászkodott a kanapéról, s mielőbb otthon akart lenni.
- Öhm...késő van – motyogta, mikor tekintete az órára siklott, ami már lassan tizenegyet mutatott.
- Ilyen viharban képtelenség menni akár egy métert is – ellenkezett Harry, s sajnos teljesen igaza volt. A sűrű esőfüggönytől egy centire sem lehetett ellátni.
- Akkor haza sétálok – makacskodott Louis, s épp indult volna az előszobába, de Harry megragadva a csuklóját visszarántotta őt.
- Harry! – kezdte volna az ellenkezést Louis, ám teljesen elvesztve egyensúlyát tehetetlenül dőlt a másik kénye-kedve szerint, aki könnyed mozdulatokkal húzta magára az álmosságtól még erőtlen fiút.
Az arcuk hirtelenjében elképesztő közel került egymáshoz, miközben Harry mellkasán tartotta a fiú mindkét kezét, így Louis csak lábain egyensúlyozhatott a göndörke két oldalán a kanapén.
A zöld szemek áthatóan kapcsolódtak össze a kék íriszekkel, miközben ajkaik reflexszerűen résnyire nyíltak és hosszú pillanatokig csak bámultak egymásra.
Louis nem akarta ezt tenni, minden idegszálával harcolt az érzés ellen, ám képtelen volt parancsolni a testének, mikor Harry megszüntette azt a pár centit közöttük, s ajkait erőszakosan Louis szájához nyomta.
A fiú szívverése kiakadt, mikor megérezte a vékony ajkak játékát a saját száján, miközben próbált megtámaszkodni a kék pólóval fedett mellkason, s nem túlságosan élvezni a másik kéz vándorlásán az oldalán, mely egyre inkább a pólója szegélyét kereste.
Louis mellkasa majd' szét szakadt az ellentétes érzelmeitől, hiszen kétségtelenül élvezte a csókot, élvezte Harry illatát és minden érzését, miközben fokozatosan dőlt le benne az a fal, amit saját maga köré épített, hogy megtudja magát óvni a világtól és a melegségétől.
Harry úgy érezte, képtelen leállítani saját magát. Egyre többet és többet akart a másik ajkaiból, s mikor ezt nem akarta Louis megadni neki erőszakosan, mégis finoman ráharapott annak alsó ajkára, amiből már könnyed útja volt elérnie a nyelvét. Füleinek igazi zene volt, mikor a srác jólesően felnyögött a fenekébe markoló kéztől.
Az a pár perc örökkévalóságnak tűnt mindkettejük számára, mégis túlságosan hamar véget ért. Legalábbis Harry ágyékában feszülő érzés miatt így érezte, főleg mert fogalma sem volt arról, hogy miként fog reagálni az előbbiekre Louis.
- Mit csinálsz velem? – kérdezte Louis felháborodottan, mégis teljesen összezavarodottan. Tisztán érezte, hogy valami megváltozott benne, amitől egyszerre félt, s amire vágyott is.
- Csak azt akarom, hogy jól érzed magad – felelte Harry rekedt, mély hangján, ami a másiknak csak még őrjítőbbnek tűnt az előbbiek után.
- Engedj haza – kérte, ám még maga sem volt biztos benne, hogy haza akart menni.
- Nem! – ellenkezett azonnal a fiú. Zöld szemei megkeményedtek, s ujjai szorosabban fonódtak a másik csuklójára. Esze ágában sem volt elereszteni Louis - t, főleg nem ilyen időben.
- Hadd csörögjek haza – kérte végül Louis, miközben kifeszítette magát a karok közül és arrébb lépdelve felhívta édesanyját, míg Harry felment az emeletre.
A göndör kétségtelenül örült, hogy végre Louis beadta a derekát, noha tisztában volt vele, hogy ez a másiknál nem igazán jelent semmit annak ellenére sem, hogy Harry tisztán érezte, mennyire nagy hatással volt mindkettejükre a csók.
Hallotta Louis lenti morgolódását a telefonba, miközben előkerített egy pólót a srácnak.
Louis még idegesebb volt, mint eddig, hiszen ez koránt sem volt benn a számításaiban, ráadásul biztos volt abban, hogy Harry nem fog bírni magával, ráfog hajtani, s a legborzasztóbb az volt, hogy Louis nem tudta, ellent tud-e állni neki?
Miután beszélt anyukájával pár másodpercig zavartan ácsorgott a nappaliban azon tűnődve, hogy most mihez is kellene kezdenie, majd végül inkább megindult az emeletre, ahonnan továbbra is mocorgásokat hallott Harry szobájából.
Zavartan lépkedett be az egyszerű, ám már rumlisabb helyiségbe, mely teli volt ruhákkal, üres üdítős üvegekkel és még kitudja mikkel. Pár percig zavartan figyelte másik ténykedését a szekrény körül, mielőtt megköszörülte volna a torkát, s felhívta magára Harry figyelmét.
- Póló – dobta felé a szürke, elnyúlt, kopott anyagot a fiú, mire Louis könnyedén elkapta azt, s csak bólintott, míg hátat fordítva a másiknak visszament a nappaliba, elvégre benne az volt, hogy a kanapén fog éjszakázni. Hol máshol?!
- Hova mész? – kérdezte Harry értetlenül, mielőtt még Lou elért volna a lépcsőig.
- Aludni? – bizonytalankodott, miközben visszafordult Harry immár félmeztelen alakja felé. Koncentrálnia kellett, ha nem akart újra és újra végig nézni a fiú testén.
- Nem fogsz a kanapén aludni – ellenkezett a göndör, s Louis épp megkérdezte volna, hogy akkor hol fog, mikor a másik egy könnyed mozdulattal a szobája felé mutatott.
- Jó nekem a kanapé! – ellenkezett a fiú, majd reflexszerűen hátrált egy lépést, mikor Harry közelíteni kezdett felé. A göndörke zöld szemeiben játékos, mégis bosszankodó fény csillant a másik ellenkezése láttán, ám minden maradék jókedve tovaszállt, mikor Louis még egyet hátrált, s teljesen megfeledkezett a lépcsőkről.
A fiú elkerekedett szemekkel tűrte, hogy egyensúlyát elvesztve hátraessen a lépcsőfokokon, majd elég keményen beüsse majdhogynem minden porcikáját. Igazán csak az volt a szerencséje, hogy belekapaszkodva a korlát rácsaiba nem csúszott tovább a maradék fokokon egészen a földig.
Harry - ben még az ütő is megállt, mikor látta a másik eldőlő alakját, majd a nagy puffanást és fájdalmas nyögéseket, amik aztán kitépték földbe gyökerezett lábait a helyükről. Még a lélegzetvételét is visszatartotta, amíg meg nem látta a fiú kissé szétcsúszott alakját és kapaszkodó kezeit, miközben megszeppenve pislogott maga elé. Ha nem féltette volna a fiút talán még el is nevette volna magát a látványra.
- Jól vagy? – kérdezte Harry leguggolva Louis mellé, segítő kezet nyújtva neki, amit nagy bosszankodására figyelmen kívül hagytak. A göndörkének egyre kevésbé tetszett Louis ellenállása, főleg ezután az esés után.
- Ühüm – motyogta Louis kissé nehézkes lélegzetvételekkel, miközben igyekezte kiegyenesíteni a hátát. A gerince lüktetett, s percek múltán is érezte hátában a fokok szélét.
- Borzasztó vagy! – morgolódott Harry, mikor Louis kék szemeiből az ég világon semmit sem tudott kiolvasni.
Biztos volt benne, hogy rég volt ilyen rossz randija, mégsem cserélte le volna ezt a napot senkivel sem. Nem azért szokott valakit a házához hozni, hogy aztán ne történjen semmi, s most mégis ez történt. Bármennyire is kívánta Louis - t a makacsságával és az esetlenségével együtt azt is tudta, hogyha a srác nem akar semmit akkor ő nem fog erőlködni. Megerőszakolni csak nem erőszakolhatja meg!
Végül aztán, mikor rájött, hogy Louis ezek után sem hagyott fel az csökönyösségével csak könnyed mozdulatokkal felkelt a földről, ujjai közé fogta az elejtett pólót, majd karjaiba kapta a megdöbbent fiút is. Louis még csak harcolni sem tudott a meglepettségtől, mikor Harry könnyedén lerakta őt az ágyára és hozzáértő mozdulatokkal szabadította meg őt a csíkos pólójától, majd a nadrágjától egyaránt.
Harry igyekezett nem az elé tárult, nap barnított testre figyelni és a fekete alsónadrágra, mely ott feszült tőle egy mozdulatra, de képtelen volt elnézni más merre. Szemei csak úgy falták a látványt ezzel teljesen zavarba hozva Louis-t, aki kapkodó mozdulatokkal húzta fel a pár számmal nagyobb pólót.
- És most már igazán aludhatnánk! – mondta végül Harry, ám gondolataiban egészen más képek vetültek ki, amiknek közük sem volt az alváshoz. A legkevésbé az alvásra vágyott, ám nem igazán volt más választása, Louis - t ismét teljesen kimerítette a vele való találkozás.
A fiú épp készült volna felkelni, s már csak azért is lemenni, de Harry pár könnyed lépéssel útját, állta, miközben elnyúlt az ágyig, hogy felrántva a takarót várakozóan pislogjon a nála egy fejjel alacsonyabb vendégére.
Louis dühösen fújtatott egyet, hiszen nem akarta ezt az egészet, teljesen beégett Harry előtt az ügyetlenkedésével és a szüntelen ellenállásával, s nem is értette, hogy a göndörke mit akarhat tőle ezek után is. Végül aztán egy elégedetlen fújtatással jelezte nem tetszését, de azért engedelmeskedett a másik akaratának és befeküdt a Harry illatú ágyba.
Mikor Harry az ágy másik oldalára ment Louis hátat fordított neki, s szorosan összehunyt szemekkel várta, hogy az álmok mielőbb elérjék őt, ám minden idegzete felkészülve várta a másik mozgolódását. Hallotta a ruhák súrlódását, a mezítelen talpak lépteit a földön, majd érezte maga mögött az ágy süppedését, ahogy befeküdt mellé. Louis nagyon is bánta, hogyha még egy kicsit arrébb araszolna akkor le is esne az ágyról.
- Nem eszlek meg, ne félj – kuncogott fel mögötte Harry, majd átnyúlva a köztük lévő távolságon magabiztos mozdulatokkal húzta közelebb magához az összegömbölyödött, teljesen elakadt lélegzetű fiút.
Louis háta teljesen hozzá simult a másik izmos mellkasának, derekán érezte egy kar meleg ölelését, miközben próbált nem figyelni a tarkóján érződő forró leheletre, s a tényre, miszerint tagjai azon nyomban ellazultak a biztonságot adó szorításban.
Hosszú percek kellettek, míg Louis lélegzetvétele ismét egyenletessé vált, ám szapora szívverései nem akartak lenyugodni, majd' kiszakadt a mellkasa.
Harry szórakozottan hallgatta a lélegzetvételeiket, élvezettel ölelte magához a fiút, majd mikor az nem ellenkezett a göndörke kényszert érzett, hogy tovább feszegesse a határait. Hosszú ujjai szórakozottan simítottak végig a srác oldalán, le a hasáig, ahol aztán egyenes útja vezetett a piros zónába, amit megérintve Louis azonnal összeugrott, s próbált kiszabadulni a szorításból. A fiú lélegzete ismét akadozós volt, miközben rémült arccal hátrafordult a göndörke felé, aki elégedetten figyelte a másik mozgolódását. Louis bármennyire is tagadhatta volna, hogy nem mozgatott meg benne semmit sem a másik mindketten tudták volna, hogy ez hazugság. Ugyanis Louis egyből érezte testének válaszát a simogatásokra, s azzal, hogy próbálta ezt eltakarni csak még inkább rontott a helyzetén. Harry - t borzasztóan szórakoztatta a helyzet, miközben figyelte a homályba burkolózott szobába Louis vöröslő arcát és zavart forgolódását annak reményében, hogy így távolabb kerülhet tőle.
- Ugyan azt teszed velem, amit én veled – nyugtatta meg Harry bársonyos hangján a fiút, bár ettől Louis nem igazán érezte jobban magát, főleg mikor a göndörke egyik kezébe fogta csuklóját, s maga felé húzta a kezüket.
- Mit csinálsz....? – kérdezte volna Louis, ám szavai valahol félúton az éjszakai csendben, s zilált lihegésében elakadtak, mikor megérezte Harry bokszerének megfeszült anyagát. A fekete textil kényelmetlenül tartotta fogságba a göndörke férfiasságát, ami Louis érintésére csak még inkább szabadulni akart.
Lou a döbbenettől mozdulni sem tudott, miközben figyelte Harry vékonyan metszett ajkainak sóhaját, s elhomályosult szemeinek fényét a sötétségben. Bármennyire is próbált tenni az érzés ellen, de már magában sem volt képes tagadni a tényt, miszerint nagyon is felizgatta a köztük kialakult helyzet annak ellenére is, hogy félt. Rettenetesen félt a következő percektől.
Mikor Harry észrevette, hogy a másik nem akarta elhúzni a kezét közelebb araszolt a megszeppent fiúhoz, s gondolkodás nélkül megcsókolta őt. Sokkal nagyobb hévvel falta a másodpercig mozdulatlan ajkakat, mintha válaszért könyörgött volna, amit aztán meg is kapott. Louis képtelen volt ellenkezni a vérében lüktető, egyre lejjebb araszoló vágytól, mely körbe vette minden porcikáját, s minden idegzetét Harry - re összpontosította.
Louis - nak csak egyszer volt dolga fiúval, s abból is csak kellemetlen emlékei maradtak, melyeket próbált elfelejteni, tudata legmélyére söpörni. Nem is értette, hogy most mégis miért engedett, hiszen egész idő alatt ez ellen harcolt, nem akart ő semmit, vagyis....vagyis mégis. Igenis akarta Harry - t, átakarta magát adni az érzéseknek, ám a félelem, miszerint ismét porul jár megremegtette minden porcikáját.
- Mi a baj? – kérdezte Harry mély, aggódó hangján, mikor eltávolodva a fiútól észrevette annak könnyes, rettegő szemeit. A mellkasa fájni kezdett, mikor meglátta az első leguruló könnycseppeket, fogalma sem volt róla, hogy a srác ennyire nem akarta őt vagy valami teljesen más állhatott a dolgok mögött.
- Nem akarok meleg lenni – felelte végül Louis remegő hangon, alig hallhatóan. Újra felrémlettek benne az évekkel ezelőtt történt események, a fájdalom, a megalázottság és magány érzése. Azok az érzések, melyeket egészen idáig sikerült jó mélyre elásnia magában minden mással együtt.
Harry sejtett valamit. Látott valamit az elnyúlt, fájdalmas vonásokon és a félő kék szemekben, ami arra engedte következtetni, hogy Louis - nak rossz emlékei lehettek az első együttlétével kapcsolatban.
- Az nem feltétlenül rossz – szólalt meg végül, miközben homlokát Louis - énak döntötte. – Nekem például jó – mosolyodott el halványan, némi kaján csillanással a szemeiben, miközben abban reménykedett, hogy ezzel jobb kedvre derítheti az alatta már-már remegő fiút.
A várt hatás nem maradt el. Louis ajkai pár pillanat erejéig felfelé görbültek, aminek hatására Harry könnyed csókokkal tüntette el a sós könnycseppeket arcáról, amíg újra ajkaihoz nem ért.
Louis végre bátrabban csókolt vissza, semmi ellenkezés nem volt mozdulataiban, noha nem igazán tudta, hogy mit is kellene kezdenie. Ujjai szórakozottan túrtak bele a göndör fürtökbe, miközben behunyt szemekkel élvezte a póló alatt matató kezek melegét.
Harry jólesően morgolódott, szinte dorombolt a fejét kényeztető érintésekre, miközben egyik kezén támaszkodott, s másikkal befurakodott a kopott anyag alá, amivel könnyen kitapinthatta Louis napbarnított, puha bőrét. Alig várta, hogy leszedhesse a fiúról a pólót, hiszen semmi értelmét nem látta az anyagnak. Csak gátolta mindkettejüket.
- Okos fiú – motyogta Harry elszakadva az ajkaktól, melyek másodpercek múltán is égették a száját, miközben lehúzta Louról a pólóját és egy gyors csók után lejjebb haladt ajkaival.
Louis szívverése egyre gyorsult, ahogy megérezte a perzselő ajkakat mellkasán, s majdhogynem mindenhol felsőtestén. Úgy érezte, ez túl gyors, s ezt tudtára is adta a másiknak.
Kétségbeesetten kapaszkodott bele Harry izmos, széles vállaiba, mire az feljebb húzódott, míg arcuk egy vonalba nem került. Louis csak remélni merte, hogy nem kell megszólalni, s a göndörke érteni fogja aggodalmát. Nem kellett csalódnia. Harry lassan, féloldalasan elmosolyodott, miközben ismét az alatta fekvő fiú ajkaira hajolt, s nyelvével táncra hívta a másik nyelvét. Olyan rég volt bárkivel is, aki ennyi érzelmet árasztott volna magából, hogy akár szimpla csókolózásuktól képes lett volna elmenni. Tudta, ha nem cselekszik gyorsan így is fog történni, márpedig nem akart beégni Louis előtt, hogy ilyen gyorsan elsül.
Az egyik kezet, mely eddig vállán pihent lejjebb vezette a mellkasán egészen a feszülő alsónadrágjáig, ahol aztán egy kaján mosollyal rá markoltatta Louis - t a lényegére. Ajkaiból jóleső sóhaj szakadt fel, mikor a fiú értve a célzást elkezdte őt az anyagon keresztül masszírozni. Még azon keresztül is megdöbbentette Louis - t a másik nagysága, ám végül az sokkal inkább ledöbbentette, hogy Harry róla sem feledkezett meg. Torkából férfias morgás tört fel, mikor a göndörke kezei gyakorlottan kezdtek el fel-le futni férfiasságán, miután kiszabadította őt az alsónadrágból. Mikor Louis észhez tért követte Harry mozdulatait, s kissé remegő kezekkel szorított rá a másikra. Kétségtelenül felizgatta forrósága és keménysége, miközben ajkaik vadul tépték és harapták egymást.
- Ez az! – nyögött fel Harry visszafojtott, sokkal rekedtebb hangon, miközben minden izma megfeszült az őt körbejáró érzéstől, ami pár perc múlva Louis - t is hatalma alá kerítette.
