Amikor odaértünk egyből látszódott, hogy lesz ott valami. Mindenhol szülők és diákok mászkálgattak és nagy volt a felfordulás. Louis kinyitotta nekünk az ajtót, majd kézen fogva minket vezetett a bejárat felé, ahol Andy már ott várt minket. Madie megörült neki és felé sietett, hogy átölelje. Én ezen csak mosolyogtam, majd jobban körbetekintettem hátha meglátom Liam-et. Egy kissé féltem a viszontlátástól, mert nem tudtam pontosan, hogy mi is az, ami köztünk lebeg. A vonzalmunk az nyilvánvaló, de a vonzalom csak kis ideig tart és nem voltam benne biztos, hogy érdemes kockáztatni. Nem szerettem volna, ha a bátyám még egy barátját elveszítené egy hülyeség miatt. De az volt a legfurcsább, hogy amikor Liam-el voltam, akkor nem gondoltam ezekre, akkor csak is az lebegett a szemem előtt, hogy milyen jó vele és a következményekkel nem is foglalkoztam, amiről érdemes lenne leszokni. Hiszen egy barátságon forog most a tét.
Ahogy a gondolatmenetem végére értem, rögtön megláttam a magas jóképű srácot, ahogy felénk közeleg óriási vigyorral az angyali arcán. Nem tudtam mit tenni a bennem felgyülemlő boldogsággal, így mosolyban tudattam a külvilág felé, hogy mennyire jó látni őt ismét. Louis szigorúan méregetett minket, de engem az se érdekelt jelent pillanatban, ha rájön az egészre. Ha rájön arra, amit érzek, ha Liam a közelben van. Át akartam ölelni a fiút és az ajkaira tapadni. Érezni szerettem volna az erős karjait körülöttem, ahogy kétségbeesetten tart magához, mert attól fél, hogy elmegyek, de én nem fogok elmenni, csak akkor, ha ő engedi.
- Szia - mosolyogtam Liam-re, aki letekintett rám a csillogó szemeivel.
- Sziasztok - lepacsizott Louis-al, majd egy lágy ölelésbe vont engem.
Vonakodva engedtünk el egymást, mire pirultan tekintettem fel az arcára. Nyeltem egyet, a tömeg egy emberként indult előre, ami egy kissé megrémisztett. Liam a kezemért nyúlt és még éppen elkapott, mielőtt a tömeg magába szippantott volna. Hangosan felnevetett, míg Louis és Madiék eltűntek a látókörünkből. A fiú mellettem egyre közelebb jött hozzám, míg végül be nem értünk a nagy színházba, ahol az emberek kezdtek eltünedezni a színpad felé vezető ajtónál.
Én is követtem volna őket, amikor Liam a kezemnél fogva elhúzott egy sötétebb helyre. Felkuncogtam és botladozva követtem őt, míg végül egy függöny mögött kötöttünk ki. A selyem függöny érintése rendkívül jól esett a bőrömnek, de valahogy Liam ujjainak cirógatása még jobb volt.
- Jól áll ez a ruha - suttogta a fülembe, miközben a testemet a falhoz szorította.
- Köszi. Neked meg jól áll az öltöny - nevettem fel, ahogy végig tekintettem a vékony alkatán.
A széles vállait és a mellkasát körbeölelte a fekete öltönye, míg a nadrágja szorosan feszült a lábán. így ki hangsúlyozva a testének a vékonyságát, de egyben az erejét is, mivel az izmok is meglátszódtak rajta.
- De amúgy nem azt mondtad, hogy bokszkesztyűben vagyok szexi? - kérdeztem pirultan, erre az ajkait az arcomnak nyomta.
- Abban szexi és veszélyes vagy, ebben pedig olyan mint egy hercegnő.
- Én? Veszélyes? - nevettem fel, majd a hajába túrva húztam magamhoz közelebb - Összetévesztette az ügyetlen és a veszélyes jelentését, Mr. Payne.
- Nem hinném, Miss. Tomlinson - a fogait az ajkaimba mélyesztette, mire egy halk nyögés szökött ki a számon - Egy álmom vált valóra, hogy hallhatom ezt a hangot tőled.
Lihegve kaptam a szájára és megcsókoltam, miközben a kezei a szűk ruhámon keresztül simultak végig a testemen. Forró nyelvével többször simított végig az ajkaimon, így kihozva engem a türelmemből, mire egyre jobban csökkentettem a távolságot köztünk és egyre kétségbeesettebben csókoltam az édes ajakit. Tudtam, hogy nem kellett volna ennyire a vonzása alá kerülnöm, de tehetek én róla, ha ilyen nagy hatással van rám? Még közelebb jött, majd hirtelen hangokat hallottam.
- Brooke? Liam? - akadozott Madison hangja, mire mi elváltunk egymástól és pirulva tekintettünk a lányra, aki ledöbbenve tartotta a minket eltakaró függönyt.
- Ömm... - túrtam a hajamba zavartan és a fiúra néztem, hátha ő tud valamit mondani.
- Kérlek, ne mondd el Louis-nak. Kicsinálna - kérlelte halkan Liam.
- Jó, de...te nem Avával jársz? - kerekedtek el a szemei, majd aggódva rám nézett.
- Hétfőn szakítok vele - közölte, Madie még mindig tátott szájjal állt ott és csak nézett.
Szerintem fel se fogta, amit az előbb látott. Liam a vállára helyezte a kezét, mire megugrott és megrázta a fejét.
- A részleteket majd később megtudakolom, de most mennünk kell, mert mindjárt kezdődik.
Megragadta a kezünket és behúzott minket a színpadhoz. Louis szerencsére valahol messzebb foglalt helyet, így én, Liam, Andy és Madison együtt ültünk egymás mellett. Izgatottan ugráltattam a lábamat, már alig vártam, hogy meglássam Niall produkcióját. Liam vigyorogva a térdemre csúsztatta a nagy tenyerét, ezzel is egy kissé lenyugtatva engem. Zavarban éreztem magam az érintésétől, hozzá kell szoknom ezekhez, mert furcsák, főleg tőle.
A terem elsötétedett és mindenki ujjongani kezdett, amikor a színpadon kék fénnyel kivilágították Niall-t. Ott állt lehajtott fejjel, miközben várta, hogy elinduljon a zene. A dob és a gitár hangja zengette be az egész termet, Niall a ritmusra mozgatta a lábát, majd az egész zene beindult és középen kezdett el ugrálgatni, miközben rózsaszínfénnyel megvilágított lányok jöttek be a színpadra és körbevették a fiút. Hirtelen a fények ismét megváltoztak, ahogy a zene lassulni kezdett. Niall már lila fénnyel volt megvilágítva, miközben körülötte a többi srác emelgette a fehér ruhás lányokat, így fantasztikus látványt kölcsönözve az egésznek.
Ámulva néztem a táncukat és sajnáltam, hogy én nem tudok ilyen jól táncolni, pedig mennyire jó lenne. Niall nagyban vigyorgott, ahogy észrevettem ő volt a fő táncos. Nem is csodálom, hiszen nála tehetségesebbet még nem is láttam soha sem.
Ahogy egyre jobban telt a műsor, rájöttem, hogy az egész egy szerelem történetét játssza el. Van a srác, aki őrülten szerelmes egy elérhetetlen lányba. Az volt Niall és a piros ruhás lány. A lány egy idő után rájön a fiú szerelmére és ő is érezni kezd valamit, ezt az ölelkezős táncból vezettem le. Ahogy Nialler a lány derekára tette a kezét és magához húzta, ahogy rátekintett, olyan megható volt. A műsor vége az lett, hogy a szerelmesek sok akadály árán együtt lehettek.
Azt hittem ott lesz vége, amikor Niall és a piros lány egymás karajaiba borulnak és a földre térdelnek, de nem. Hirtelen a zene egyre zavarosabb lett, szinte már rettegtem, amikor egy éles sikítás hallatszódott. A fények ismét kigyúltak, most minden fehérben játszott, Niall tartotta a lányt a karjaiban, aki halottnak tette magát. A könnyek utat találtak és leszánkáztak az arcomon. Meghalt! Ne! Éreztem a mellkasom mélyén, hogy nem bírom ki zokogás nélkül. Erősen fogtam Liam kezét és úgy koncentráltam a színpadon történő dolgokra.
- Oh, angyalom, miért hagytál itt? - énekelte Niall hangosan. Nem is tudtam, hogy ének is lesz benne, de így még jobban átlehetett érezni az egészet.
A teremben a lányok halk pityergése hallatszott, mikor hirtelen egy fehér ruhás lány jelent meg Niall mellett és a vállára tette a kezét.
- Szeretni foglak örökre - hallatszott a bársonyos hangja, majd a fények világoskékké váltak és a ködben eltűnt a lány.
Niall maradt csak a színpadon, összetörten ringatózott, miközben halk zongora szó követte minden lépését. A zene az érzelmeivel változott, majd leborult a földre és minden sötét lett.
Vége volt. Nem hittem volna, hogy valaha ennyire megfog érinteni, de megtette. Ott sirattam a szerelmet, amit a színpadon láttam kibontakozni. Tudtam, hogy csak egy előadás volt és nem igaz, de akkor is.
Liam az ajkait az arcomra tapasztotta és lágyan lecsókolta a könnyeimet.
- Jól érzed magad? - kérdezte halkan, miközben az ajkaival simogatta a könnyes arcom.
- Igen - bólintottam erőtlenül.
Hirtelen a terem kivilágosodott, mire Liam elhajolt tőlem. A színpadon megjelentek a táncosok, majd meghajoltak. Mindenki nagy tapsviharban tört ki, nem is csodálom, hiszen fantasztikus előadás volt. Visszamentek a színfalak mögé, én pedig megindultam arra felé, nem törődtem Liam szólításával, csak siettem, hogy gratuláljak Niall-nek. A többiek utolértek a színfalak bejáratánál, mire megláttam a szőke srácot és odafutottam hozzá és a karjaiba zuhantam. Nevetve ölelt magához, miközben én egyre jobban szorítottam.
- Fantasztikus voltál - ámuldoztam.
- Köszi - hallottam a nevetését mellőlem - Látom bele élted magad rendesen - simított végig az arcomon, ami még mindig könnyes volt.
Liam mellettem állt és aranyosan mosolygott, majd ő is gratulált Niall-nek. Amikor elengedték egymást a srác csak is Madie-t nézte, aki ott állt Andy kezével az övéven és mosolygott. A szőke srác, mintha egy kicsit összetört volna, a vigyora letörlődött és csak is Madisonék kezét nézte.
- Kell egy kis friss levegő - motyogta és ott is hagyott minket.
Mindenkit ellökve szinte már menekült ki onnan. Madie ezt észre se vette, mert el volt foglalva a mellette lévő fiúval. Szomorúan tekintettem a mi kis táncosunk után, mire Louis is megérkezett.
- Hova lett? - kérdezte, miközben a többieket nézte hátha meglátja Nialler-t.
- Beszélek vele - mondta Liam és a másik srác után eredt.
Hogyan romolhat el ennyire a hangulat? Eddig még tök jól éreztem magam, aztán megláttam Niall keserves arcát és vége. Már azt se tudom mi van. Niall akkor most akar valamit Madie-től vagy nem? Louis a hajába túrt aggódva és azt a helyet bámulta, ahol Liam eltűnt.
Fél óra múlva, még mindig ott álltunk és vártuk Niall - t és Liam - et, kivéve Madison - t, aki elment Andy-vel. Louis már egyre türelmetlenebb lett és már indult is volna ki hozzájuk, amikor megjelentek. Közeledtek hozzánk, Liam keze a srác vállán volt, míg ő a földet pásztázta. Szegénykém.
Niall lassan odaért hozzánk és bocsánatkérően elmosolyodott.
- Akkor menjünk ünnepelni - veregette meg Louis hátát.
A bátyám csak meghúzta a vállát és összehúzta a cipzárját, majd megfogta a karom és előrébb tolt, hogy még véletlenül se legyek olyan helyen, ahol nem lát engem. A szememet forgatva mentem ki az ajtón, miközben hátulról hallottam Liam és Louis halk beszélgetését. Egy kicsit lelassultam és Niall mellé álltam, aki teljesen nem volt önmaga. Ilyenkor általában vigyorog és nevet, amit imádok, de most csak a földet bámulta és gondolkozott.
- Mi nyomja a lelked? - kérdeztem tőle halkan, meghúzta a vállát és kifújta a tüdejében rekedt levegőt.
- Beszélhetnénk róla később?
- Persze - mondtam nyugtatóan és átkaroltam a vállát, ami egy kissé nehézkesen ment, mert magasabb mint én.
Egy kis nevetést kitudtam belőle csikarni a szerencsétlenségemmel, majd újra visszakerült a szürkeségbe...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése